Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lábnyomok

2013.04.24

Lábnyomok

jezus_karjaiban.jpg

 

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Ő mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"


   
Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!"



ismeretlen szerzőtől


Túrmezei Erzsébet fordítása

 

Sokszor úgy érezzük, hogy hiába imádkozunk, kéréseink nem találnak meghallgatásra. Olyan mintha Isten elfordult volna tőlünk és egyedül maradtunk gondjainkkal, nehézségeinkkel.

Az fel sem ötlik bennünk, hogy az Úr már a karjaiban tart minket, és gondoskodása nélkül még nehezebb és lehetetlenebb helyzetben lennénk. Tudnunk kell, hogy Ő soha, semmilyen körülmények ellenére sem hagy el minket és nem vonja vissza tőlünk gondoskodó szeretetét.

A Biblia ezt írja:

35 Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?
   
36 Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat."

37 De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.

38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,

39 sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Róma 8,35-39

 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.